Bőröndöket, koffereket, különféle táskákat és málhákat már több évszázada használ az emberiség, viszont a gurulós bőröndöket csak néhány évtizede használjuk.

A gurulós bőrönd elődje

Biztosan sokan emlékeznek - legalább régi filmekből - arra, amikor a vasútállomáson a peronon egy kis gurulós váz aljára lehetett rátenni a csomagokat, hogy a boynak ne kelljen sokat cipekednie, hiszen húzni-tolni is lehetett ezt a kis szekeret.

Erre természetesen több hatalmas koffer, a nélkülözhetetlen kalaposdobozok és persze néhány kisebb kézitáska is kényelmesen elfért, viszont nem lehetett vele száguldozni, mert nem voltak rajta rögzítve a csomagok.

Az első gurulós bőröndnek nem sikerült kereskedelmi forgalomba jutnia


Az első gurulós láda szabadalmazását 1887-re tesszük, az első gurulós bőröndét pedig 1945-re, viszont ezeket nem tudták kereskedelmi forgalomba hozni, mert nem voltak annyira praktikusan megtervezve, hogy szélesebb felhasználói réteget tudjanak a termékek köré bevonzani.

4-2-4 kerekű gurulós bőrönd

Érdemes megjegyezni, hogy az első gurulós bőrönd 4 keréken futott, elfektetve, és egy zsinórral húzhatták maguk után az utasok. Ez nem hozott olyan nagy sikert, pláne azért, mert később, 1987-ben egy amerikai pilóta által tervezett újabb típusú gurulós bőröndök jelentek meg, amelyek 2 keréken futottak, s mivel merev volt a fogantyújuk, így félig állítva lehetett őket húzni. Ez sokkal kényelmesebb és praktikusabb volt, mint az első, fekvő helyzetű, 4 kerekű utazóláda.

A Samsonite 2004-ben pontot tett az i végére, hiszen visszahozta azt a gurulós bőröndöt, ami 4 keréken futott, de az ő megoldása sokkal rafináltabb volt, mint az elődeié, hiszen a 4 keréknek köszönhetően ezeket az új típusú 4 kerekű gurulós bőröndöket már úgy alakította ki, hogy azokat az utasok maguk mellett, előtt vagy akár a hátuk mögött is tudják kényelmesen vezetni.

Vessen egy pillantást aktuális kínálatunkra!

Webáruházunkat divatos, praktikus, strapabíró és időtálló gurulós bőröndökkel frissítjük, ahol egyaránt rendelhetőek Samsonite, American Tourister, Yearz, Travelite vagy David Jones modellek is.

Bőröndöket, koffereket, különféle táskákat és málhákat már több évszázada használ az emberiség, viszont a gurulós bőröndöket csak néhány évtizede használjuk.